Az előző bejegyzésben az eredeti Pusher trilógia első részének gyenge remakejéről írtam (aki csak teheti azt a filmet felejtse el és csak is a 96-os változatot nézze meg) . Most visszatértem a Dán vonalra és Nicolas Winding Refn által készített folytatásához.
Pár mondatban a történet. Az első részből megismert Tonny kapta meg a főszerepet. Az ő történetét láthatjuk. Éppen kiengedi a sittről, ahol felhalmozott egy kisebb tartozást. Elmegy a faterjához egy kis segítségért, amit nem nagyon kap meg. Ahogy ilyenkor lenni szokott Tonny is szépen kezd visszacsúszni a régi narkós élete felé. Újabb tartozások, balhéba keveredések és egy nem várt baba bonyolítja az amúgy sem egyszerű életét.
Ez a film már sokkal érettebb és kidolgozottabb lett az elsőhöz képest, de kicsit sem romlott az értéke. Sikerült a tipikus drogbiznyic vonalból átlendülni egy igazi drámába. Érezhető a fejlődés Winding Refn munkáján, mert az első résznek erős vizsgamunka hatása volt.
A szereplők közül csak egy emberre térek ki, mert gyakorlatilag ő vitte a hátán az egész filmet.
Tonny - Mads Mikkelsen az első rész epizód szerepéhez képest rengeteget fejlődött. Ezek a drámai karakterek állnak neki igazán jól. Tudom hülyén és elfogultan hangzik, de én egy szerethető figurát kaptam tőle. Olyan figura aki a családi hátterének is köszönheti azt, hogy az élete ilyen el... lett. Normális apakép nélkül nő fel persze, hogy lecsúszik. Próbál bizonyítani az apjának, de valahogy semmi sem jön össze neki. A nyakába szakad egy baba, akit először elutasít majd mégis csak elkezd valami felelősséget érezni iránta. Sokkal jobban megviselt ez a film, mint azt vártam.
Gyors összegzés: tetszett. Ennél többet felesleges leírnom róla. Talán csak annyit, hogy meghozta a kedvem a trilógia befejező részének megnézéséhez.
Ps.: Mads Mikkelsen for President
